33.rész

Sziasztok!
Úgy döntöttem,hogy nem hagyom abba az írást,mert ha csak pár ember olvassa,nekem akkor is megéri,hisz tudom,hogy az a néhány ember valóban szereti azt,amit csinálok.Szeretném megköszönni azoknak,akik támogattak,és nekik köszönhetem,hogy most újra itt vagyok az új résszel!
Nem is lenne több mondanivalóm,jó olvasást! :)
Klau

-Az erős ütés következtében a betegnek részleges amnéziája van.Előfordulhat,hogy néhány személyre vagy eseményekre nem emlékszik,ami teljesen normális ebben a helyzetben.Az emlékezetkiesése lehet hogy csak pár napig,vagy hétig tart,de az sem kizárt,hogy hónapok,vagy akár egy év is kelleni fog,mire mindent újra fel tud idézni.A sérülése nem komoly,tehát azzal nem lesz gond.

-Köszönjük szépen.Be lehet hozzá menni?-kérdezte Sziki,míg én még mindig az orvos szavait emésztettem.Amnéziás.Nem emlékszik pár dologra.

-Hát most még az altató hatása alatt van,de hamarosan visszajövök,megnézem,és utána bemehetnek.-közölte az infókat.-Maga meg nyugodjon már meg,a barátja  jól van.Ne stresszelje túl magát,mert nem szeretném,ha Ön is itt kötne ki-nyugtatott,majd egy bátorító mosolyt küldött felém.

Miután a doki elment,leugrottam a büfébe egy újabb adag kávéért,aztán még egyért.Amikor már a negyedikért indultam,Bence megállított.

-Héé.Elég lesz már,még a végén úgy fogsz pörögni,hogy nem tudunk majd lelőni.

-Ajj,de valamiben le kell oldani a feszültséget.

-Hidd el,ettől nem lesz jobb,sőt.-mondta,miközben mosolygott.-Tudom,hogy most nehéz időket élsz át,de erős lány vagy.-bíztatott.

Igaza volt.Be kellett látnom,hogy attól,mert ’’tömöm” magamba a koffeint,nem változik meg semmi.

-Köszönöm.-hálálkodtam.

-Mit?-kérdezte Bence.

-Azt,hogy itt vagy és hogy támogatsz.

-Ez csak természetes,nincs mit köszönnöd,de tényleg.

Hamarosan megérkezett az orvos.

-Ránézek a páciensre,és ha úgy ítélem meg,akkor bemehetnek hozzá.

-Rendben,köszönjük-mondtam.

A folyosón türelmetlenkedve vártuk a dokit,aki egy jó 10 perc múlva visszatért hozzzánk.

-A beteg felébredt,viszont még nagyon gyenge,úgyhogy arra kérem Önöket,hogy semmivel ne izgassák fel,valamint a látogatási idő is maximum 2 óra,úgyhogy osszák be az időt.-adta ki az információkat a kezelőorvos.

-Nagyon szépen köszönjük-válaszoltam.

-Igazán nincs mit,ez a munkám.-mondta kedvesen,majd elment.

Benyitottunk a megfelelő szobába,ahol barátom feküdt.Az ajtónyitódásra odakapta a fejét.

-Szia-köszöntünk neki szinte egyszerre.

-Sziasztok-üdvözölt minket Ya Ou is.

-Hogy vagy?-kérdeztem elsőnek.

-Hát rohadtul fáj a fejem,de jól,köszönöm.-válaszolt mosolyogva.-Azt megkérdezhetném,hogy te ki vagy?-kérdezte.

Kérdésére egy világ dőlt bennem össze.Úgy éreztem magam,mint akinek egy kést döftek a mellkasába,de nem tud sikítani,mert az összes ereje elfogyott.Éreztem,hogy a levegőt szaggatottam kezdtem el venni,és már nem sok választott el attól,hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.Sziki és Bence észre vette,hogy reagáltam,és bíztató pillantásokat küldtek felém,de ezzel most nem sokra mentem.

-Nem emlékszel rám?-tettem fel kérdésem remegő hangon.

-Bocsi,de nem ugrik be az arcod.A doki mondta,hogy amnéziám van.Tényleg ne haragudj.

-Semmi baj,csak egy régi ismerős vagyok-válaszoltam,majd egy kényszermosolyt erőltettem arcomra,de belül teljesen összetörtem.-Nekem…nekem most ki kell mennem-mondtam szipogva,majd kirohantam a kórteremből és a legközelebb eső székre roskadtam,miközben könnyeim patakokban folytak le arcomról.Lábam felhúztam magamhoz,fejem pedig térdeimre hajtottam.

Életem szerelme nem emlékszik rám.Tudom,hogy a doki mondta,hogy akár hetek alatt visszajöhetnek az emlékei,de mi van akkor,ha csak hosszú hónapok múlva?Vagy ami még rosszabb..ha csak évek múlva…Ezekbe belegondolva még jobban rám tört a sírás.

Egyszer csak azt vettem észre,hogy egy kéz erősen magához ölel.Felnéztem,és megpillantottam Bencét,aki mellém guggolva próbált nyugtatni.

-Minden rendben lesz,csak kérlek nyugodj meg.-mondta még mindig engem ölelve.

Ezt a ’’minden rendben lesz” dumát ma már annyiszor hallottam,hogy már kezdtem megunni.

-Nem,Bence semmi nem lesz rendben.Ya Ou nem emlékszik rám,vágod?A számomra legfontosabb ember per pillanat azt sem tudja,hogy létezem-akadtam ki.Szegény Bence a dühkitörésemre nem igazán volt felkészülve,mert elég váratlanul érte a dolog.

-De az orvos azt mondta,hogy ez hamarosan változni fog.

-Nem.Azt mondta,hogy LEHET-mondtam az utolsó szót kiemelve a többi közül.-Az is benne van a pakliban,hogy csak évek múlva.

-De-kezdte Bence,de én félbeszakítottam.

-Nem,nincs de.Bence,ezt nem kell szépíteni,ez van.Ki tudja?Lehet,hogy mire újra emlékezni kezd,addigra megtetszik neki valaki más,és akkor már nem is fogja érdekelni,hogy mi van velem.

-Erre ne is gondolj.Ya Ou kész hülye lenne,ha ezt lépné.Te egy fantasztikus lány vagy.Biztos vagyok benne,hogy hamarosan emlékezni fog rád.

-Legyen igazad….És köszönök mindent.

-Semmit nincs mit megköszönnöd.A barátoknak ez a dolguk,vagy mi-mondta mosolyogva.

Hát igen,Ya Ou által kaptam két igazán jó barátot,akikre mindig számíthatok.Sokan mondják,hogy őket csak a munka köti össze,de ez nem igaz.Ők hárman igazán jó barátok,és én is bármikor számíthatok a segítségükre.

-Menj vissza Ya Ou-hoz.Beszélgess vele-tanácsoltam.

-Nem hagylak itt.

-Miattam ne aggódj,én itt leszek kint,de menj,mert biztos sok mondanivalója van-utasítottam már nevetve.

Bence a javaslatomat megfogadva bement barátomhoz,én pedig újra egyedül maradtam.A történteken gondolkodtam,miközben kezdtem megnyugodni.Nem kell magamat sajnáltatni,hisz aki most a fontos,az Ya Ou,és bárhogy is alakul ez az egész,neki csakis a legjobbat akarom.

-Hogy ment a látogatás?-zökkentett ki gondolatmenetemből a doki.

-Hát,nem emlékszik rám-vallottam be.

-Emiatt ne idegeskedjen,ez nem lesz mindig így-mondta bátorítva.

-Mikor engedik haza?

-Egy hétig még biztosan bent lesz,utána pedig majd eldől,de ez még sok mindentől függ.

Miután megkaptuk az információkat,Ya Ou kezelőorvosa ment a dolgára,mi pedig kint maradtunk hárman.

-Ma már nem lehet hozzá bemenni-mondta Sziki.-Menj haza,fürödj le,és pihend ki magad-javasolta.

-Nem,itt maradok.Nekem itt a helyem-jelentettem ki,bár a mostani állás szerint nem tudom,hogy van-e itt keresnivalóm.

-Gréti,tényleg haza kéne menned.Mi itt maradunk,de már úgysem látogathatjuk-indítványozta Beni is.

-Oké,de holnap reggel visszajövök-egyeztem bele.

Búcsúzásképp a srácok megölelték,majd miután a  szokásos hegyi beszédet elmondták(pihenjem ki magam,ne idegeskedjek stb),hazamentem.

Otthon azonnal beálltam a zuhany alá,majd mikor végeztem,alaposan megtörölköztem és felvettem a pizsamámat.A következő állomásom a szobám volt,ahol nyomban bevetettem magam az ágyba,és szinte azonnal álomba szenderültem.