34.rész

Sziasztok!
Ne haragudjatok,hogy egész eddig nem volt blog,de most is alig tudtam összehozni a részt,ugyanis Németországban vagyok már másfél hete,és semmi időm nincs.
Na de most itt a rész,tudom,nem lett valami hosszú,de-mint már említettem-pont annyi időm van,hogy levegőt tudjak venni.Mindig megyünk valamerre,és így tényleg nehéz írni.A következő fejezet nem tudom,hogy mikor jön,ugyanis még 1 hétig itt leszek,de amint lesz megint időm,nekiállok írni.
Ha elolvastad,kérlek komizz vagy pipálj,hogy tudjam,mit gondoltok a blogról.
Jó olvasást!
xxKlauxx

-Gréti,tényleg haza kéne menned.Mi itt maradunk,de már úgysem látogathatjuk-indítványozta Beni is.

-Oké,de holnap reggel visszajövök-egyeztem bele.

Búcsúzásképp a srácok megölelték,majd miután a  szokásos hegyi beszédet elmondták(pihenjem ki magam,ne idegeskedjek stb),hazamentem.

Otthon azonnal beálltam a zuhany alá,majd mikor végeztem,alaposan megtörölköztem és felvettem a pizsamámat.A következő állomásom a szobám volt,ahol nyomban bevetettem magam az ágyba,és szinte azonnal álomba szenderültem.

**Feng Ya Ou szemszöge**

Iszonyatos felfájással ébredtem egy teljesen idegen helyen.Körbekémleltem a helységet,majd  lepillantottam ujjaimra,és mikor a mutatóujjamon megláttam a csíptetős pulzoximétert,rájöttem,hogy kórházban vagyok.

Kis idő múlva nyílt az ajtó,és egy fehérköpenyes alak közeledett felém.

-Jó napot!Hogy van?-kérdezte kedvesen.

-Szörnyen fáj a fejem..Mi történt?

-Nem emlékszik a történtekre?

-Nem…Az előző pár óra teljesen kiesett.Bár nem vagyok benne teljesen biztos,hogy csak pár óra.

-Semmi probléma,ez az Ön esetében teljesen normális.Nyugodjon meg,nincs semmi komolyabb baja a részleges amnézián  kívül-közölte az orvos.

-Amnéziám van?-kérdeztem teljesen sokkolva.

-Igen,de nem súlyos.Most apró részletekre,személyekre nem emlékszik,de ez hamarosan változni fog,ne ijedjen meg-mondta.-Vannak kint néhányan,akik szeretnék Önt látni,úgyhogy beengedem őket-nyilatkozta barátságosan.

Bólintottam,majd a doki eltűnt az ajtóban.Nem sokkal később bejött Sziki Bence,és egy nagyon csinos lány,akit vagy nem ismerek,vagy nem emlékszem rá.Próbáltam csak a lányra összpontosítani.Koncentráltam,hátha bevillan valami kép,de semmi.

A lány megkérdezte,hogy vagyok,amire pozitív választ adtam,a fejfájásomat leszámítva.Mikor megkérdeztem,hogy ismerjük-e egymást,nagyon elszomorodott.Arcán nem látszott semmi nyoma a bánatának,viszont a szeme tükrözte,hogy rosszul esett neki.Bevallom nekem is vacak kedvem lett attól,hogy ezt a lányt így elszomorítottam.Talán ő egy fontos ember volt az életemben?Mikor kellően összeszedte magát,mondta,hogy egy ismerős.Nekem az volt a legfurább,hogy a legtöbb dologra emlékeztem,csak pár sötét folt volt,ami nem akart kitisztulni.Valószínűleg ez történt a lánnyal is.Mármint hogy ez pont kiesett az emlékeimből.Miután az említett személy elhagyta a helységet,Bence követte,így Szikivel maradtunk.

-Mi a helyzet tesó?-érdeklődött Sziki.

-Hát már jobban vagyok,de a fejem még midig szét akar robbanni-mondtam,miközben a  fejemhez kaptam a kezem.-Sziki..Ki volt az a lány,aki az előbb itt volt?-tettem fel kérdésem.Nem tudom,miért érdekelt ennyire,de valamiért úgy éreztem,hogy nagyon erős kötelék fűz hozzá.

-Ööö…Hát…-dadogott.-Ahogy mondta,csak egy ismerős.-válaszolta,de teljesen megváltozott.Nem mondott igazat,ebben biztos voltam.Nem kérdeztem rá újra,mert úgyis ugyanazt állította volna.

Idegesített,hogy nem tudtam,ki ő,és milyen szerepet töltött be az életemben.

Egyszer csak nyílt az ajtó,amin apa,anya,valamint Jiayun lépett be.Azonnal érdeklődni kezdtek a hogylétem felől.Anya arcán láttam,hogy nagyon aggódott,de melyik szülő ne aggódna,ha a gyereke kórházban lenne?

A családom egész nap mellettem volt.Sziki délután olyan 3 körül hazament pihenni,de azt mondta,hogy majd jönnek Bencével látogatóba,ami felől semmi kétségem nem volt,hisz minket nem csak a munka köt össze,hanem tényleg egy nagyon erős barátság alakult ki közöttünk,és mindig mindenki számíthatott,és még most is számíthat mindenkire.

***Gréta szemszöge***

Ya Ou már 4 napja van bent a kórházban,de a fiúk tanácsára nem látogattam meg.Szinte beleepedtem abba,hogy nem láthatom,de Bence szerint ha bemennék,csak rontanék a helyzeten.Természetesen mindig érdeklődtem a srácoktól,hogy hogy van.

Kedden jött az SMS,hogy ma ráérek-e,mert Ya Ou lakásából ki kéne pakolni azokat a dolgokat,amikre nem emlékszik,beleértve az összes közös képünket,emlékünket,mindent.Nagyon fájt ez az egész,de ha ott hagyjuk,akkor megint jönnek fel benne a-még megválaszolatlan-kérdések.Gyorsan megválaszoltam az üzenetet,majd készülődni kezdtem.

Egy fekete,kényelmes rövidnadrágot vettem fel egy ciklámen színű ujjatlannal,és így teljesen indulásra készen álltam.Az út nagyon gyorsan eltelt.A megfelelő tömbnél feltrappogtam a lépcsőn,majd bekopogtam az ajtón,amit Sziki nyitott ki.

-Szia,már vártunk-fogadt mosolyogva,majd megölelt.Én is köszöntem neki,majd beljebb mentünk,ahol megpillantottam Bencét,aki épp azt a macit rakta be egy dobozba,amin az egyik puszis közös képük van rajta,amit Ya Ou tőlem kapott.Amint Beni meghallotta,hogy megérkeztem,azonnal odakapta a fejét.

-Gréti,szia-mondta,majd odajött hozzám,és Szikihez hasonló módon megölelt.

-Szia-próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra,ami kisebb-nagyobb nehézségek árán,de sikerült.

-Hogy vagy?-érdeklődött kedvesen.

-A történtek után?Szerinted?

-Grét,nyugi van.Hamarosan visszatérnek az emlékei.Képzeld el,ma például vissza tudott emlékezni arra,hogy Óváron lakott.Szépen lassan minden régi  emlékkép eszébe fog jutni.-nyugtatgatott.

-De tudod milyen rohadt nehéz azzal a tudattal élni,hogy aki a világot jelenti számodra,nem tudja,ki vagy?Ez nekem valahogy nagyon furcsa.Rátok emlékszik,a szüleire emlékszik.Számára minden fontos emberre emlékszik,csak rám nem.Annyi közös emlékünk volt.Nem eshetett neki ki minden,ahhoz túl sok dolog volt.

-A közös emlékeitekre mind emlékszik,csak nem tudja,kihez kösse.Pár hét,és újra boldogok lesztek együtt-mondta Bence,miközben bíztatóan a vállamra rakta egyik kezét.

-Ki van most Ya Ou-val?

-A szülei vannak bent vele.Ők mondták,hogy jöjjünk ide,és rakjunk el néhány dolgot.

-Én örülök,hogy jól elbeszélgettek,de nem akartok esetleg segíteni is?-lépett mellénk Sziki egy nagy dobozzal a kezében.

-Bocs,bocs,megyünk már-raktam fel megadóan a kezem.

A legtöbb dolgot eltűntettük,de akkor jutott eszembe,hogy egy csomó ruhám itt van.

-Srácok,nekem lenne még itt egy-két holmim.Van még itt valami zsák vagy doboz?

-Tessék-mondta Sziki,miközben egy kisebb  dobozt nyomott a kezembe.Miután megköszöntem,a hálóba mentem,majd a szekrényhez léptem,ahonnan kipakoltam a ruháimat.Hát meg kell hagyni,hogy volt egy jó pár darab,ugyanis egyik nap nálam,másik nap itt aludtunk,aztán itt maradtak.Nem is tudom,mit fogok csinálni Ya Ou nélkül.Eddig is rohadt nehezen tudtam elfogadni,de ahogy telnek a napok,ez az érzés csak egyre rosszabb lesz.